2014. november 24., hétfő

Harry Potter

Lent  képeket és infót fogtok látni, szinészeket, írót :


ILYEN VOLT

ILYEN LETT

 ILYEN VOLT

ILYEN LETT

AZ ÍRÓ

Mint tudjátok Harry-t Daniel Radcliffe játszotta nos lássunk pár infót:

-Szülei Alan Radcliffe és Marcia Gresham. Öt éves kora óta színész akart lenni, de a szüleinek nem igazán tetszett ez az ötlet, ezért nem is nagyon támogatták. Ennek ellenére 1999-ben megkapta a címszerepet a BBC David Copperfieldadaptációjában. „5 meghallgatáson vettem részt mielőtt megkaptam a szerepet.” – mondta Radcliffe a szereppel kapcsolatban. A fiatal David Copperfieldként rengeteg dicséretet kapott. A színésztársai is elismerték magával ragadó teljesítményét. Majd kapott egy kisebb szerepet is. Az ismertséget azonban Harry Potter szerepe hozta meg számára. 2001-ben mutatták be a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet, melyben Harry Pottert alakította. Hónapokig tartó keresgélés után még mindig nem találtak senkit az ifjú varázsló szerepére. Ám Chris Columbus 
egy este színházba ment, ott találkozott Daniellel és tudta, hogy ő lesz a tökéletes választás.(Születése:1989.7.23.)

Mint tudjátok Hermione-t Emma Watson játszotta nos lássunk pár infót:
Emma Charlotte Duerre Watson angol filmszínésznő és modell. Első jelentős szerepét az azonos című regényből készült Harry Potter és a bölcsek köve c. filmben kapta, amelyben az egyik főszereplőt, Hermione Grangert alakította. Watsont 9 évesen választották ki Hermione szerepére, a korábbi években kizárólag iskolai darabokban játszott. 2001-2010-ig összesen nyolc Harry Potter-filmben szerepelt, Daniel Radcliffe és Rupert Grint oldalán. Watson a filmeknek köszönhetően számos díjat elnyert, és több mint 10 millió fontot keresett. Modellkedett többek között a Burberry-nek és a People Tree-nek is, 2011-ben pedig a Lancôme reklámarca lett.
(Szültése:1990.4.15.)
forrás: wikipédia
ÉRDEKESSÉGEK:

 
1. Dumbledore meleg volt
Amikor egy rajongó megkérdezte, volt-e valaha Dumbledore szerelmes, Rowling azt a meglepő választ adta, hogy ő mindig is melegnek találta ki Dumbledore-t, aki korábbi barátjába, a feketemágusba, Gellert Grindelwaldba volt szerelmes. Mivel Grindelwald is nagyképességű varázsló volt, ketten megpróbálták megváltoztatni a varázslóvilágot. Dumbledore annyira hitt ebben, hogy nem vette észre Grindelwald gonoszságát, végül egy háromnapos varázslópárbajban legyőzte Grindelwaldot. Rowling nem mondott semmit arról, hogy a vonzalom kölcsönös volt-e.
2. Ron és Hermione nem illenek össze
Ezt egy olyan interjúban vallotta be az írónő, amit Emma Watson készített vele. Rowling szerint “hiba volt” Ront és Hermionét összehozni, és utólag úgy gondolja, hogy Harryhez sokkal jobban illett volna a boszorkány.
Korábbi interjúiban ezzel szemben azt nyilatkozta, Ron és Hermione az ellentétek vonzása miatt talált egymásra, de többször is viccelt azzal, hogy később lehet, hogy párterápiára fognak emiatt kerülni.
3. Tonks és Lupin majdnem életben maradtak, Ron és Arthus Weasley majdnem meghaltak
Bár az írónő többször megígérte a rajongóknak, hogy a három főszereplőt életben hagyja, azt mondta, volt egy időszak, amikor komolyan elgondolkodott azon, hogy kiírja Ront a könyvekből. Utólag azt mondta, részben azért is maradt életben, mert nem tudta hogyan megölni, és pusztán dacból játszott el a gondolattal.
Arthur halálának ehhez képest sokkal prózaibb oka volt. Az írónő igazságtalannak és életszerűtlennek érezte volna, ha a teljes Weasley család életben marad. Úgy tervezte, Ron félárvaként jobban tudott volna Harry helyzetével azonosulni, de elvesztette volna a humorát. Mivel Ront végül megkímélte, Mr. Weasley is megúszta, a hősi halál dicsősége pedig végül Frednek jutott.
Vele szemben Rowling nem tervezte, hogy Tonks és Lupin is elessenek a roxforti csatában. Nem akart Harry apafigurái közül többet kiírni (Sirius, Dumbledore és a tervezett Mr. Weasley mellett), de egy párnak meg kellett halnia, hogy az árvamotívum (és a szuper keresztapja) keretezze a könyveket.
4. Harry és Voldemort vérrokonok
Erre a leleményes rajongók rájöhettek, ha alaposan utánanéztek a Halál Ereklyéinek. A három Ereklye közül kettő, a Feltámadás Köve és a Láthatatlanság Köpenye családi örökségként hagyományozódott apáról fiúra, míg az egyik Harrynél, a másik Voldemortnál (vagyis Tom Denemnél) kötött ki. Az Ereklyék eredeti gazdái a Perevell-testvérek, akik az Ereklyéket állítólag egyenesen a Haláltól kapták. Valószínűleg ők lehetnek Harry és Voldemort közös ősei is, bár a regényben az is elhangzik, hogy minden aranyvérű varázslócsalád rokona egymásnak.
5. Harry és Dudley kibékültek
Miután egész gyerekkorukat a félreértés, a félelem és a kölcsönös gyűlölet uralta, Dudley egész jófej volt, amikor azt mondta Harrynek, hogy nem is “semmirekellő”, és megköszönte, hogy megmentette a dementoroktól. Rowling egyszer azt nyilatkozta, elgondolkodott rajta, hogy Dudleynak lehetne varázsló gyereke, de “jobban belegondolva a varázslógének nem bírnák ki a találkozást Vernon bácsi génjeivel”.
6. Pitonra teljes értékű igazgatóként emlékeznek
Amikor Voldemort legyőzése után Harryt a korábbi igazgatók (mozgó portréikon) tapssal fogadják, Piton hiányzik közülük, mivel elhagyta posztját halála előtt, ezért nem érezte méltónak magát az igazgatói lakosztály falára. Rowling szerint Harry kiállt azért, hogy Piton portréja elfoglalhassa a maga helyét.
7. Neville szülei soha nem épülnek fel
Ezt is lehetett sejteni, de fájdalmas belegondolni, hogy Neville szülei soha nem fogták fel, fiuknak milyen hősies szerepe volt a csatákban. Alice és Frank Longbottom bár túlélték Bellatrix Lestrange crucio-átkát, egész további életüket a Szent Mungo kórházban töltötték, belebolondulva a kínzásba, Neville-t pedig szigorú nagyanyja nevelte fel.
8. Harry és Ron soha nem fejezték be a Roxfortot
Miután annyiszor Hermione leckéjét másolták a fiúk, szinte biztosra lehetett venni, hogy nem fognak visszatérni az iskolapadba a csata után. Hermione természetesen kitűnő RAVASZ-vizsgákkal fejezte be a Roxfortot, és visszafelé is áthajózhatott a tavon, a hagyomány szerint.
9. A hármasból magas rangú minisztériumi tisztviselők lettek
A vizsgák hiánya nem állította meg a fiúkat, hogy magas rangú aurorok, vagyis sötét varázsló-vadászok legyenek a Minisztérium elitalakulatában. Harry és Ron rögtön a Varázsbűn-üldözési főosztályra került, Harry egyenesen a valaha volt legfiatalabb, 17 éves aurorként. Hermione eleinte a házimanók jogaiért folytatta a harcát a minisztériumban, később került a Varázsbűn-üldözési főosztályra, ahol a varázslótörvények előítéleteivel foglalkozott a félvér és sárvérű varázslókkal szemben.
10. Neville menő
Szegény, szerencsétlen Neville, akinek könyörögni kellett, hogy ne kerüljön bajba már megint, az évek során újra és újra bebizonyította, hogy mennyire kemény. Szívósan küzdött Dumbledore Seregében, lefejezte Naginit Griffendél kardjával.
11. Harrynek lett egy menő mocija
Sirius motorja megsemmisült, amikor a Főnix Rendje a halálfalók ellen harcolt, de a darabjaiból Mr. Weasley, aki imádja az elvarázsolt mugli tárgyakat szerelgetni, újra megépítette Harrynek a kerti fészerben a járgányt.
12. Harry, Ron és Hermione rákerültek a csokibékákkal gyűjthető varázslókártyákra
Mint a leggonoszabb sötét varázsló legyőzői és a horcruxok megsemmisítői, a trió tagjait megörökítették a világ legnagyobb varázslóit és boszorkányait ábrázoló kártyákon. Dumbledore-hoz hasonlóan Ron is ezt tartja élete legnagyobb eredményének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése